Keressen minket bizalommal:

Dr. Sólyom István

reumatológus szakértőnk ajánlásával

Mechanoterápiás kezelések

Gyógytorna

A gyógytorna bár nevében megtévesztő, mégsem csak akkor érdemes igénybe venni, ha kialakult problémákkal küzdünk. A torna olyan gyakorlatokból épül fel, mely a tartás javítását, mozgásfunkciók megtartását, törzsizmok erősítését, mozgáskoordináció javítását célozzák. Ehhez eszközöket is igénybe veszünk, mint a különböző labdák és erősítő gumiszalagok. Gyógytornával célzottan karbantartható azon testrész, testrégió, melyet úgy érzünk nagyobb igénybe vételnek teszünk ki a mindennapokban. A foglalkozásokat mindig szakképzett gyógytornász vezeti, a torna felépítésében fontos szerepet játszik, hogy a résztvevővel együttműködve figyeljük a mozgások kivitelezését, hogy a helyes minta megtanulható legyen és a mindennapokban is készséggel alkalmazhatóvá váljon.

 

A gyógytorna támogathatja egészségünk megőrzését, ha ülő munkát végzünk és gerincünk nyaki-háti szakaszait szeretnénk erre erővel, állóképességgel felvértezni vagy sportolásba fognánk bele, és szeretnénk meggyőződni róla, hogy kellőképpen erősek a törzsünket tartó izmok ehhez, helyes mozgásmintákkal tudunk kivitelezni guggolást, erőkifejtéses gyakorlatokat.

Ajánlott időtartama: 20-45 perc

Víz alatti gyógytorna

A víz alatti torna elnevezés arra utal, hogy a vízbe merülő testrésznél a víz fizikai tulajdonságait fogjuk felhasználni a gyakorlatok során. Ezek a tulajdonságok olykor könnyítést, olykor nehezítést jelentenek a mozgások kivitelezésében. A felhajtóerőnek köszönhetően testünket, végtagjainkat könnyebbnek érezzük, így olyan gyakorlatot is könnyedén megvalósíthatunk vízben, melyek a szárazföldön nehézségekbe ütköznének. Mozgásunk során a vízben különféle áramlatokat, örvényeket gerjesztünk, melyek folyamatosan munkát kívánnak a törzset tartó apró stabilizáló izmoktól, hogy egyensúlyunkat fenntartsuk. Ez tovább nehezíthető, ha szivacssúlyzókat vagy vízi nudlikat használva növeljük az ellenállást, amit le kell küzdenünk. A hidrosztatikai nyomás támogatja a vénás keringést, így a vénás visszaáramlás, salakanyag kiválasztás fokozódik. A vízben történő mozgás kedvezően hat a mozgásban közvetlenül részt vevő szervekre, szövetekre és következményesen pozitív hatást gyakorol a keringési-, légző-, és az idegrendszerre is.


Megelőzési céllal alkalmazhatjuk mozgásterjedelem, izomerő megtartására, növelésére, állóképesség és kondíció fejlesztésére vagy mozgáskoordináció, keringési funkció támogatására.

Ajánlott időtartama: 25 perc

Orvosi Gyógymasszázs

Az orvosi gyógymasszázs fokozza a vérkeringést, csillapítja a fájdalmat és relaxál, helyi hatása érvényesül a bőrben, javítja a bőr regenerációját, tónusát, rugalmasságát, edzettebbé, a külső hatásokkal szemben ellenállóbbá teszi azt, az izomszövetben is jelentős változásokat eredményez, fokozódik az izom vérellátása, hat az izmok tónusára, oldja az izomcsomókat, fokozza az izom teljesítményét, csökkenti az izomlázat, megszünteti a fáradtságérzetet.

 

Azáltal, hogy a masszázs az ízületet körülvevő izmokat, kötőszövetet fellazítja, segíti az ízület mozgását. A masszázs jó hatással van a külső elválasztású mirigyek működésére; elősegíti a raktárak kiürülését, a kóros anyagcsere-termékek felszívódása a kezelés hatására meggyorsul, a felszíni nyirokerek keringését meggyorsítja, a sejtek életműködése ezáltal fokozódik, a szövetek megújulnak. A vérnyomás csökken, a szív tehermentesül, a kiválasztószerv-rendszer működése fokozódik.

 

A gyógymasszázs kiválóan alkalmazható mozgásszervi, ortopédiai betegségek megelőzésében kiegészítő kezelésként.

A  kezelés időtartama: 20-40 perc

Víz alatti vízsugármasszázs

A vízalatti vízsugármasszázs során egy speciális (600-700 literes) kádat vízzel feltöltünk. A kezelés során a vendég teljes teste – a fejet kivéve – víz alatt helyezkedik el, és egy vízalatti vízsugárral masszázskezelést végzünk a testén. A kezelés ötvözi a víz fizikai tulajdonságából adódó és a masszázs hatásmechanizmusából eredő kedvező hatásokat. Mindezek következtében vérbőség keletkezik a kezelt területen, ezáltal javul a szövetek tápanyag és oxigén ellátottsága, javul a sejtek anyagcserefolyamata, értágulat jön létre, melynek során csökken a vérnyomás, illetve csökken az izomfeszülés, az izomtónus. A masszázs kedvezően befolyásolja az izmokban található csomók kezelését, oldja az izom letapadásokat és hozzájárul az ízületi mozgásterjedelem növeléséhez, megtartásához.

 

A vízalatti vízsugármasszázs kiváló kiegészítő kezelése lehet megelőzésben az ízületi és izomrendszer degeneratív elváltozásainak, azáltal, hogy az izomtónust normalizálja és a keringést javítja. Támogatja a nyirokkeringést és a kondicionálja a szervezetet.

A kezelés időtartama: 15 perc

Súlyfürdő

A vízalatti tractio (húzatás) kezelés számos kórforma esetén nyújthat javulást, azonban megelőző kezelésként nem alkalmazott. Ezt a terápiát kialakult problémák esetében javasolja szakorvosunk.

 

A kezelés célja a gerinccsatornából kilépő, nyomás alatt lévő idegek pihentetése, a gerincmerevítő izomzat tónusának mérséklése, a gerinc, csípő és a térdízületi mozgás beszűkülésének csökkentése. A cél elérésében szerepet játszik a víz felhajtóereje, a megvalósított húzás és amennyiben a kezelést gyógyvízben történik, annak gyógyhatása is érvényesül.

 

A gerinc porckorongjait, kisízületeit érintő elváltozások, illetve a csípő-térd degeneratív elváltozásai esetén alkalmazzuk leggyakrabban.

Ajánlott időtartama: a fokozatosság elvét betartva szigorúan a szakorvos utasításai szerint maximum 15 perc